Szentendre, 2006. január 12.

T.
Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága
Dr. Pálffy Ilona főtitkár asszony részére!

Igen Tisztelt Főtitkár Asszony!

Sereg András sajtószóvivő úrtól értesültem, hogy az AB f. hó 16-17-i ülésén tárgyalja azt a beadványt, amit a zsidó nemzeti kisebbség törvényi elismertetése iránti kezdeményezés ellen nyújtottak be az AB-hez. Ezzel kapcsolatban, mint a kisebbségi kezdeményezés egyik elindítója és aláírója, szeretném az alábbiakat a Tisztelt AB figyelmébe ajánlani:

Az 1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól (a továbbiakban: Kisebbségi Törvény) 61.§ 2.bek.-nek megfelelően nyújtottuk be az aláírásgyűjtő ívet az OVB- hez, amely azt 3 8/2005.X.20. számú határozatával hitelesítette.

Kezdeményezésünk a Kisebbségi Törvény előírásinak és szellemének egyaránt megfelel. A törvény l.§ 2. bek. előírása szerint kisebbség minden olyan, a Magyar Köztársaság területén élő népcsoport, amely legalább egy évszázada itt honos; számszerű kisebbségben van; tagjai magyar állampolgárok; saját nyelve, kultúrája és hagyományai vannak; összetartozás-tudata ezeknek megőrzésére, érdekeinek kifejezésére irányul.

Ezeknek a feltételeknek a hazai zsidóság mindenben megfelel. Több mint egy évszázada élünk Magyarország területén: ez a magyar történelemből jól tudható. Számszerű kisebbségben van a hazai zsidóság, és tagjai magyar állampolgárok: ez sem szorul különösebben bizonyításra.

Saját, a magyartól elkülönülő nyelve, kultúrája és hagyományai vannak. Ezek közül a nyelvre kívánok pár mondatban kitérni, mivel kezdeményezésünk ellenzői azzal szoktak érvelni, hogy a hazai zsidóság anyanyelve a magyar. Ez általánosságban igaz ugyan, de a dolog ennél árnyaltabb. A magyarországi zsidóságnak két nyelve is volt. Az egyik a jiddis, melyet elsősorban a keleti- északkeleti vidéki zsidóság beszélt. Legkevésbé a zsidóság az oka, hogy ez a nyelv mára szinte teljesen kihalt: az 1944-ben deportált és elpusztított vidéki zsidóság magával vitte a nyelvét is a gázkamrákba. A másik nyelv a héber, mely mind a mai napig a zsinagógák, imádságok, valamit a zsidó irodalom nyelve. Ezen kívül a megújított, modem héber az 1948-ban megalakult zsidó állam, Izrael hivatalos nyelvévé vált. Ennek a nyelvnek reneszánsza van ma Magyarországon is:   egyre többen tanulják, élesztik fel nyelvtanfolyamokon, iskolákban, és otthon is. Megjegyzem, Izrael állam létrejötte önmagában is igazolja a zsidóság önálló nemzeti voltát.

Természetesen tisztában vagyok, vagyunk azzal, hogy kezdeményezésünk sokakban félelmet kelt, sokaknak nem teszik, sokak pedig különféle okokból nem értenek vele egyet. Ezek közül legfájdalmasabb a félelem, amely elsősorban az idős, Auschwitzot, deportálást, gettót megélt generációt jellemzi. Erre azonban az a válaszunk, hogy 16 évvel a rendszerváltás után, egy stabil, plurális demokráciában, új nemzetközi kapcsolatrendszerek közepette (NATO, EU) cselekvéseinket soha többé nem irányíthatja a félelem. A másik két érvről röviden annyit: aki nem ért velünk egyet, ne írja alá, ne csatlakozzék hozzánk – de ne is próbálja meg kezdeményezésünket elgáncsolni. Kezdeményezésünk pontosan összhangban áll a Kisebbségi Törvény 61.§-val mely lehetőséget nyújt arra, hogy amennyiben az l.bek. szerinti 13 kisebbségen túl további kisebbség kíván bizonyságot tenni arról, hogy megfelel e törvény feltételeinek, akkor ezt a 2. bek. szerint népi kezdeményezéssel megteheti. Ezen törvényi előírás betűje és szelleme, valamit szándékunk egybevág Sólyom Lászlónak, az Alkotmánybíróság korábbi elnökének, köztársaságunk elnökének kijelentésével, mely szerint „egy demokráciában minden legitim törekvés megvalósítható alkotmányos úton”.

Kérem a Tisztelt Alkotmánybíróságot, adjon szabad utat kezdeményezésünknek, és az ellene benyújtott kifogást utasítsa el.

Kedvező döntésükben bízva, tisztelettel:

Szegő András